Az ARM az idei TechDay rendezvényén bemutatta új fejlesztéseit, vagyis új CPU-k és GPU IP-kel bővül a piac. A processzor tekintetében a friss csúcs a Hercules kódnevű Cortex-A78 lesz, ami...
A Pac-Man nemrég ünnepelte 40. születésnapját, és a szinte mindenki által ismert, 1980-ban kiadott, játéktermekbe szánt játék ma sem vesztette el régi fényét. Azóta persze számos felújítása született az említett...
A britek még az előző héten jelezték, hogy az Archer nevű, Edinburgh-i Egyetemen működő szuperszámítógépet támadás érte, ugyanis némelyik felhasználó SSH kulcsával és jelszavával visszaélve, illetéktelenek kapcsolódtak a rendszerhez, és...
Az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi csatározása már hosszú hónapokra nyúlik vissza, és a középpontban lényegében egyetlen cég szerepel: a Huawei. A kínai óriásvállalat működését az USA mindenféle reálisan járható...
A Microsoft egy évvel korábban jelentette be, hogy még többet kap a Linuxból a Windows. Már korábban is az volt a fő fejlesztési irány, hogy a Linux ne konkurens, hanem...
Még március végén írtunk arról, hogy az USA miképp vágná el a TSMC-től a Huawei-t. Ez a rendelet korábbi intézkedésekkel szemben már tényleg komoly kárt okozhat a kínai vállalatnak, de...
Az Intel még az idei CES-en mutatta meg az Xe architektúrára épülő DG1 jelölésű VGA-ját. Erről úgy hírlik, hogy csupán egy tesztverzió, amely állítólag 1,5 GHz-es órajelen működik, illetve 768...
Hirdetés Az NVIDIA az idei GTC-n nem igazán árasztotta el a játékosokat számukra hasznos fontos információkkal, ami nyilván érhető, hiszen nem is erről szól maga a rendezvény. Ugyanakkor feltűnt egy...
A Huawei HiSilicon divíziója nagyjából két éve mutatta be a Kirin 710-es rendszerchipet. Ezt a vállalat az abszolút középkategóriába szánta, tehát különösebb médiafigyelmet nem kapott, de ez nem jelenti azt,...
Még az előző héten írtunk arról, hogy érdekli a TSMC-t az USA-ban történő gyárépítés, de akkora konkrét tervekkel még nem szolgált egyik fél sem. Mostanra viszont a tajvani bérgyártó bejelentette,...